Bevezető

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban nyújtotta be a „Belváros rehabilitációjának folytatása” című első fordulós pályázatát a Közép-Dunántúli Operatív Program „Megyei jogú városok integrált városfejlesztési stratégiái megvalósításának támogatása” kiírására. A Kormány 2008. november 19-i ülésén döntött a projektjavaslat akciótervi nevesítéséről és a támogatás elnyeréséről.


Ezt követően kidolgozásra és benyújtásra került a második fordulós pályázati dokumentáció és 2010. június 22-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a bírálati szakaszt követően értesítette az Önkormányzatot a támogatói döntésről.


Székesfehérvár MJV Önkormányzata 1.787.180.464 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Belváros rehabilitációjának folytatása” című, KDOP-3.1.1/D-2009-0005 azonosítószámú kiemelt projekt megvalósítására.  A projekt teljes költségvetése 2.182.485.968 forint, mely tartalmazza a támogatási összegen felüli 18% önkormányzati önerőt is (395 millió forint).


A projekt lebonyolítását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség előírásai és a Közgyűlés döntése alapján az Önkormányzat cége, a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. végzi, szorosan együttműködve az Önkormányzat Irodáival.

A projekt két fő eleme a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb III. ütemének felújítása (közel 900 M Ft), valamint a Fő utca és környékének rekonstrukciója (közel 1 Mrd Ft).

Az Önkormányzat a projektet konzorciumi partnerekkel együttműködve valósítja meg. Az Alba-Korzó Kft., mint konzorciumi tag által működtetett vendéglátóipari egység külső portálja kerül felújításra; a Belvárosi Kereskedő Egyesülete, mint konzorciumi tag, különböző belvárosi programok lebonyolításával kívánja növelni a lakosság bevonását, szerepvállalását a fejlesztésben, valamint tovább népszerűsítik az Ősfehérvár programot.

 
Hiemer-Font-Caraffa

Hiemer-Font-Caraffa épülettömb III. ütemének közösségi célú rehabilitációja és babamúzeum kialakítása

 

 

Hiemer-Font-Caraffa műemléki épületegyüttes közösségi célú rehabilitációjának III. ütemével befejeződött a város egyik legnagyobb és legszebb műemléképületének felújítása, mely látványosságával turisztikai célpont, funkcióival közösségi szolgáltatási centrum, és alapvetően határozza meg a városközpont hangulatát.

A Hiemer-Font-Caraffa épülettömb országosan védett műemlék, mely Székesfehérvár központjában a Városház téren található a Jókai utca, Oskola utca, Goldziher köz által körbezárva. Az épület nagyságrendjére és technikai színvonalának bonyolultságára tekintettel az épület felújítása és átalakítása 3 ütemre lett bontva. Jelen munkát megelőzte az I. és II. ütem felújítása  EU-s illetve norvég alapból származó támogatások felhasználásával.

Bővebben...
 
Fő utca

Fő utca és környéke rehabilitációja

 


Projektelem célja a belváros vonzerejének növelése. A történelmi belváros rehabilitációs tevékenysége félbemaradt a Városház tér díszburkolásának befejezésével. A teljes Fő utca viziközmű-rekonstrukciója és átépítése szükségessé vált, egyrészt műszaki, másrészt városképi szempontból.
A közterület-fejlesztés keretében folytatódik a Fő utca díszburkolatának a megújítása, a műemléki környezethez méltó díszburkolat kialakítása, a Városház tértől Magyar Király Szálló előtti térig az elöregedett közművek cseréje. Az új burkolat kialakítását megelőzően szükséges az elöregedett közműveket (ivóvízvezeték, szennyvízcsatorna, csapadékvíz-csatorna, elektromos kábelek) cserélni, figyelemmel a jelenleg meglévő és a későbbiekben szükségessé válható új vezetékek nyomvonalára is. A felújításba bevonásra kerülnek az érintett területen szolgáltató vállalkozások, biztosítva az üzletek felújítás alatti zavaratlan működését. A fejlesztés révén egységes városkép alakul ki, javul az érintett üzletek működési környezete.

Bővebben...