Egyszerre két projekt is a nyertesek között: Nyomtatás

másfélmilliárdnál több támogatás érkezik Fehérvárra!

 

Mind a Koronás Park megvalósítására, mind a szárazréti szociális célú város-rehabilitációra támogatást nyert a fehérvári önkormányzat. A jó hírt Cser-Palkovics András polgármester és Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója jelentette be.

 

A „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése a konvergencia régiókban” című pályázaton indult Székesfehérvár Önkormányzata, hogy támogatást nyerjen a „Koronás Park” megvalósítására. Ugyancsak pályázat keretében sikerült elérni, hogy kiemelt projektként kerüljön nevesítésre a „Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten” a Közép-Dunántúli Operatív Program 2011-2013-as akciótervében. Mindkét döntésről a napokban kapta meg a hivatalos értesítést Cser-Palkovics András polgármester.

 

„Először is minden jelenlévőnek a partnerségét szeretném megköszönni. Az, hogy sikeres pályázatokat tudtunk benyújtani, mindannyiuk munkájának, összefogásának és támogató hozzáállásának köszönhető. Az egykori Vidámpark területének rendezése egy régi adósságunk. Az ott kialakítandó „Koronás Park" célja, hogy a magyar nép történelmét, a különböző korok emberének szokásait és kiemelten Székesfehérvár történelmét egy olyan parkon keresztül ismertesse meg a látogatókkal, amely a tanult információt kézzel foghatóvá, megtapasztalhatóvá és elérhetővé teszi. A fehérváriak és az idelátogató turisták számára zöldövezetben biztosít pihenési lehetőséget, miközben a város történelmével és kulturális értékeivel is megismerkedhetnek. A másik pályázat is egy nagyon összetett fejlesztéssorozat megvalósítására ad lehetőséget. A Szárazréten élők életminősége, az általuk igénybe vett közösségi terek mind-mind változnak, megújulnak a város-rehabilitációs program keretében. Örülök, hogy sikerült a kiemelt projektek közé bekerülnie.”

 

A „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése a konvergencia régiókban” című pályázaton 350.964.949 forint támogatást nyert el Székesfehérvár Önkormányzata. Ez egy 100%-os támogatású projekt, melynek keretében most a Támogatási Szerződés megkötéséhez a szükséges dokumentumok benyújtása van folyamatban. Ennek és a „Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten” című pályázatnak a részleteit Molnár Tamás ügyvezető igazgató ismertette.

 

„A Közép-Dunántúli Operatív Program keretében 2007 és 2013 között mintegy 167 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére. Ennek keretében került sor a „Fenntartható településfejlesztés” prioritás meghatározására és az ehhez kapcsolódó pályázatok kiírására. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntésében hozzájárult, hogy a szárazréti projekt legkésőbb 2013. április 2-ig részletes kidolgozásra kerüljön.” – ismertette a meghozott döntést Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója.

 

A két nyertes pályázatról szóló sajtótájékoztatón az összes érintett képviselő részt vett, így jelen voltak Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők, valamint Gyóni András és Szigli István önkormányzati képviselők is.

 

Vargha Tamás arról szólt, hogy a tények és a számok önmagukért beszélnek. Mint mondta: Az együttműködés erejét példázza ez a két sikeres pályázat, hiszen a fehérvári országgyűlési képviselők összefogásával valósulhat meg több fejlesztés a városban."

 

Törő Gábor országgyűlési képviselő is örömmel értesült a pályázati támogatásról. Ő azt hangsúlyozta, hogy a legnagyobb nyertesek a lakók lesznek, ha ezek a fejlesztések megvalósulnak. Törő Gábor emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy mindkét pályázat 100 %-os támogatási intenzitású, azaz önrészt nem igényel, ami fontos a város költségvetése szempontjából. 

 

Gyóni András önkormányzati képviselő örül, hogy a város "csúnya foltja" most olyan széppé és hasznossá válhat, mint amit a tervezők megálmodtak. Történelem tanárként is különös fontosnak tartja, hogy olyan park lesz, ami az oktatást segíti.

 

Szigli István önkormányzati képviselő a szárazréti szociális város-rehabilitációs programról elmondta: korábban is megkísérelt pályázatot beadni erre a város, most azonban kemény lobbimunka árán sikerült is nyerni a pályázaton. A most elnyert összeg közel a duplája a korábban tervezettnek. Szigli István ezt követően szólt arról is, hogy a fejlesztések egy része ciklusokon átnyúló és most ez a két fontos beruházás valósággá is válhat.

 

A Koronás Park pályázatának elkészülte és a megvalósítás kezdete között fél év telt el, ami minden résztvevő szerint az uniós források lehívásához, felhasználásához kapcsolódó döntési mechanizmusok felgyorsulását jelenti. Ami pedig a megvalósítást illeti: a Koronás Park a tervek szerint 2014 tavaszára készül el, a "Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten" projekt pedig 2014 nyarán zárul majd.