Bizakodóak a bolttulajdonosok Nyomtatás

Kevés járókelő, elkerített gödrök, kavicsbuckák és folyamatos zaj - készül a Fő utca új burkolata. Az üzletek forgalma visszaesett, de a tulajdonosok bíznak benne, hogy hosszú távon a megszépült Belváros az eddigiekhez képest sokkal több látogatót vonz. A kivitelező az eddig előírt ütemekhez tartja magát.

 

 

Berkesi Péter a Vajda János Könyvesbolt üzletvezető-helyettes optimistán látja a jövőt, és bízik benne, hogy a felújítás eredménye a vásárlók számán is meg fog látszani. A bolt elé hiába teszik ki a megállító táblát, a vevők száma a felére csökkent, mert az üzletet nehezen lehet megközelíteni a munkálatok ideje alatt.

 

 

Kismarty-Lechner Gábor, a Caffé Perté tulajdonosa szerint a Fő utca rekonstrukciója hatással van a forgalmukra, de próbálnak az építkezéshez pozitívan hozzáállni. „Az ideiglenes teraszt a Lakatos utca és az Országalma felé pakoltuk ki, amelyért a felújítás ideje alatt nem kell bérleti díjat fizetnünk. Bár meg kell jegyezni, hogy a zajt a vendégek nehezen viselik, emiatt most inkább egy olyan kiülős helyet választanak, amelyik nincsen ennyire közel az építkezéshez. Reméljük, hogy ezt a bevételkiesést az év második felében be fogjuk pótolni.”- fejtette ki a tulajdonos.

 

 

Márkus Gézánénak már 25 éve kis ajándékboltja van a Varkocs szobor mögött. Mint mondja minden nap megkéri a munkásokat, hogy a gödör mellett a járdán egy métert hagyjanak ki, hogy a boltba be lehessen jönni, mert a vásárló nem fog több utcát kerülni. Szerinte a forgalom a tavalyi évhez képest nyolcvan százalékkal esett vissza, ezért egyre nehezebb a havi fűtés- és villanyszámlát kigazdálkodni.

 

 

A megkérdezettek teljesen egyetértettek abban, hogy kívülállóként számukra úgy tűnik, a munka kevésbé ütemesen halad, és naponta többször tapasztalják, hogy négy-öt ember zsebre tett kézzel nézi, míg egy valaki dolgozik. Barabás Emőke, városfejlesztési és városüzemeltetési igazgató elmondta, a kivitelező az eddig előírt ütemekhez tartja magát. A burkolás, a Városház tér fugázása, illetve a gránitburkolatban lévő indamotívum letétele a május 6-i héten kezdődik. Az igazgató hangsúlyozta az új burkolat június végéig készen lesz, és a fehérváriaknak a Fő utcán nem kell a porban a gödröket kerülgetni.