Miénk itt a tér! Nyomtatás

Sok ezren ünnepeltek az új Fő utcán

A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, reggeltől estig tartó programkavalkáddal ünnepelte a város a Fő utca felújítását. A város új közösségi tere 561 nap alatt újult meg. Este háromnegyed tízkor gyúltak fel a fények: az utcán végigfutó indamotívumok ledes világítása jelezte, hogy ünnepélyesen is átadták a megújult Fő utcát a fehérváriaknak.

 

 

 

Este nyolc órától a Budapest Bár fellépése nyújtott maradandó élményt a hallgatóságnak. Este háromnegyed tízkor dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a közel tízezres tömeget.

 

 

A közönség soraiban a siket és nagyothallóknak jeltolmács jelezte a színpadon a polgármester ünnepi gondolatait. „A több mint 1,7 milliárd forintos támogatással megvalósult, összességében több mint 2,1 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően teljes pompájában látható a Hiemer-ház, megújult a Fő utca. Szökőkutak, új utcabútorok színesítik a Belvárost. Ez azonban mind-mind csak eszköz ahhoz a célhoz, amit elértünk. Azért csináltuk, hogy közösségi tér legyen újra Székesfehérváron a nemzet történelmi fővárosának Belvárosa.

 

 

Kérem, hogy vigyázzuk, óvjuk, szeressük és járjunk minél többet itt a Belvárosban, legyünk minél erősebb közösség!” – ezekkel a szavakkal adta át Székesfehérvár polgármestere hivatalosan a megújult Belvárost a fehérváriaknak. Ezt követően az utcán végigfutó indamotívumok ledes világítása felkapcsolódott és ünnepi díszkivilágításba öltözött a Fő utca. Az egész napos programsorozat utcabállal zárult a megújult Belvárosban.

 


Floch Balázs és felesége két unokájával Dórival és Tamással a Magyar Király Szálló előtti szökőkútnál üldögéltek a padon. Véleményük szerint már éppen ideje volt a felújítás, melyet nagyon szépnek találnak. Nekik is a szökőkutak tetszenek a legjobban. A Virágóra miatt aggódtak egy kicsit, ami az átadás napjára ismét régi pompájában látható.

 

Délelőtt a Vörösmarty Pódium várta vendégeit, akik Bakonyi Csilla színművésszel és Német Gábor műsorvezetővel beszélgettek. A pódium első vendége Cser-Palkovics András polgármester volt, aki örömét fejezte ki, hogy a fehérváriak már hetekkel ezelőtt birtokba vették a megújult Fő utcát.

 


„A felújítás legfontosabb célja az volt, hogy igazi közösségi terek jöjjenek létre, ahol jól érezhetik magukat a családok, baráti társaságok.” - mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy a Fő utca megújulását ünneplő programokat is civil szervezetek, fehérvári közösségek álmodták meg.

 

A Fő utca felújítása után fontos cél, hogy a Belváros közösségi terei élettel teljenek meg, főleg azok a részek, amelyek jó adottságokkal rendelkeznek, de eddig kihasználatlanok voltak. A pódiumon Azurák Csaba, székesfehérvári születésű televíziós és Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV 19 szakosztály igazgatója is megszólalt.

 


Körmöczi Jánosné és 21 hónapos Lilla unokája a Varkocs szobor előtti szökőkútnál töltötték a délelőtt egy részét. Mint mondja nagyon szívesen jönnek a megújult Fő utcára és különösen a szökőkutakat kedvelik a gyerekek miatt. Először egy kicsit furcsának találtam a köveket, de összességében boldog a szívem, hogy újra feléledt Fehérvár Fő utcája.

 

A Belváros rehabilitációjának fontos állomása valósult meg a Fő utca megújulásával. Egy olyan új közösségi tér jött létre Fehérvár szívében, amely szökőkútjaival és sétára alkalmas területével hívogatja a fehérváriakat és történelmi fővároshoz méltó képet mutat az ide érkező vendégeknek.

 

Lorenzo Lombino étterem tulajdonosnak is tetszik az új Fő utca. Hála Istennek minden rendben van és szépen sikerült a kivitelezés. Gratulálok a városnak és az építőknek, hiszen nagyon sokat dolgoztak azért, hogy ilyen szép legyen. Az építkezés alatt a munkálatokkal együtt járó por és zaj már a múlté és végre közösen élvezhetünk egy nagyszerűen megújult szép közösségi teret.

 

Gyermekzsivajtól volt hangos délelőtt a Fő utca, a legkisebbeknek szánt programok ugyanis már reggel 9 órakor megkezdődtek a Mátyás király-emlékműnél. A kézműves foglalkozások és játékok sorát Mits Péter zenés műsora, majd a Csicseri történet és Babszem Jankó bábszínházi előadás keretében megelevenedő kalandjai színesítették.

 


Legoza Éva Fruzsival és Danival a püspöki palota előtt fagyizott kora délután. A személyi bankárként dolgozó anyuka szerint gyönyörű lett az új Fő utca, és nagyon örül annak, hogy már a munkások sem dolgoznak. „Végre birtokba vehettük a teret! A gyerekeknek a délutáni programok közül nagyon tetszettek azok az utcai játékok, amelyekben megmutathatták milyen ügyesek!”- fejtette ki Éva.

 

Kora délután sokan keresték fel a logikai játékok sokaságát felvonultató sátrat. A Mátyás emlékműnél játszóház és alkotósarok várta a gyerekeket és szüleiket.

 


Csák Hella és fiai a Mátyás kút előtti sátorban próbálgatták ki a békás-kirakós logikai játékokat.„Még játszunk egy kicsit, utána viszont megígértem a gyerekeknek, hogy megyünk egy kört a kisvonattal. ” – tette hozzá Hella, aki a kicsikkel az Alma együttes koncertjére is ki szeretne menni. A kisfiúk közül Tamás még az inda felkapcsolását is megnézni, mert „még olyan csodálatos fényt életében nem látott.”

 

A Zichy ligeti nagyszínpadon számos sztárfellépőt hallhat a közönség, koncertek a gyerekek kedvencével, az Alma együttessel indultak, a délután folyamán pedig Fehér Adrienn, Jónás Andi, Bebe és Pély Barnabás zenélt.

 


Radeczki Annamária és kisfia, Barnabás szintén az Alma-együttesre érkezett, de addig sem tétlenkedtek, hiszen a megújult Fő utcán rengeteg gyerekjáték közül lehetett választani. A kisfiú azért dobott célba, hogy megkapja a következő pecsétjét, amiből ha kellő számút összegyűjt, akkor az ügyességét és a bátorságát valamilyen apró ajándékkal jutalmazzák.

 

A régóta áhított, fényjátékkal ellátott belvárosi szökőkutak zenélni is tudnak. Csütörtöktől vasárnapig, délelőtt 11 órától körülbelül óránként hallhatja a közönség a nyolcféle, váltakozva használt dallamjátékot, melyeket összehangolnak a Kossuth udvar órajátékának időpontjaival.

 

A burkolatba süllyesztett szökőkutakat már hetekkel ezelőtt birtokba vették a gyerekek. Az új Fő utca ünnepén is önfeledten futkároztak a legkisebbek a hűs permetben a Magyar Király Szálló előtt.

 

Összesen 7 helyszínen, 15 órán át 37 program várja a székesfehérváriakat a Fő utcán és a Zichy ligetben, így minden korcsport megtalálja a számára leginkább tetsző rendezvényt.

 

Délután tovább szélesedett a programsorozat kínálata, számos színpadi esemény, koncert, bemutató várt a fehérváriakat. Négy óra után már többezren gyűltek össze a Zichy liget előtti színpadnál.

 

Nemcsak a látogatók, hanem a fehérvári vendéglátósok és kézművesek is birtokba vették a megújult Fő utcát. A kürtöskalácsok és gofrik látványa sok embert késztetett arra, hogy megkóstólja a friss finomságokat.

 


Sulák Róbert vállalkozó nagyon örül, hogy végre megtelt élettel a Fő utca, és esténként szinte egybefolyó embertömegként lüktet a város. „ Helyi vendéglátósként fontosnak tartom, hogy kitelepüljek, mert így még jobban be tudok kapcsolódni Fehérvár életébe.”- jegyezte meg a vállalkozó, aki szerint ahogy közeledik augusztus 20-a, annál többen vesznek majd részt a délutáni és az esti programokon.